Tányéromban szaftmaradék.
Tápcsúcspont jön immár, a tunk!
Kenyérbelem rátámad ék
Alakban és tocsoghatunk!
Szaftimpregnált kenyér héja
Képlékenyen csusszan s irtó
Gyorsan merül, mivel mély a
Gyomromban a kies zsír-tó.
Koleszterin átaljár ma,
Gömbalakom tovább dagad,
S hull a művi illem járma.
Szaftutóvéd, add meg magad!
Körös-körül száraz puszta,
Szomjas tömeg nem túl guszta.
Csoda kéne, vízfakasztó,
S egyből lenne marha-klassz tó!
Víz nélkül a manna-hami
Sem tök ugyanaz, mint ami
Lehetne, ha lében ázna.
Kétmillió néhány száz „Na!
Mi lesz már?!” kiáltás hallik.
Mózes csap és csapként fal lik
Nyílik a sziklán és Áron
Örömtáncot lejt a sáron.
Rasmussen a szalamandra
Elindult a helyi strandra.
Sajnos, amint ment a járdán,
Tarkójára lépett pár dán.
Rá most babakocsi tolat,
Leend szerves útburkolat
S bitumenbe olvad lába…
Na, ő bűzlik Dániába’!
Andalogtam ma a Mechwart
ligetben és hagymalekvárt
falatoztam, no meg répát,
s járta csípős répapép át
mindkét tudathasú énem.
„Á” én örült csupán, „Bé” nem,
sőt ő sírógörcsöt kapott!
Szerencsére volt egy pap ott,
aki rontásűzés gyanánt
hozzám vágott pár fürt banánt.
Taglózott, mint kelta balta,
ám két énem vígan falta.
Répás banán? Lekvárhagyma?
Túlterhelt bennem az agy ma…
Rovarkirály lett a szörnyű
Menyasszonnyal bíró Sir Nyű.
Arajelölt vad hárpia,
Kit kibírni csak pár pia
Után lehet, vagy akkor se.
„Bár kenődne fel egy Porsche
Szélvédőre!” – dühöng halkan –
„Vagy falná fel ebihal-kan!”
Kéznyűves menyecske-kendő
Mögül néz rá a leendő
Sir Nyűné és hősünk Jura-
Dínómód bőg: „Legyek ura?!”
Hogy mondják idegen nyelven, amikor valaki kádban ülve szakdolgozatot lop törzsanyagból dolgoz át?
Lében-schmittel
Büdös vagyok s elég ronda.
Társadalom szerint gond a
Tápom, ami vegyes szemét,
S ez szúrja a népek szemét.
Tompa színem taplóbarna
S, ha rám pottyant bárki barma,
Jól lakok, míg jól nem lakok,
S meg se láttok engem, vakok!
Ha egy félholt lapp póni kúsz,
Ectobius lapponicus
Haddal rágunk dögös filét.
Fincsi ez a csótányi lét!
Jenő pók és Béla pók
Jelmezbálon Télapók.
Sziklafalon leng az inda
S bőgve nézi Rodelinda.
Alpinista férje, Pista
Ügyetlen volt s tán már nyista.
Tragikus hírt, lelombozót
Mégsem kap, mert lent a bozót
Rugalmasan tartja Pistát,
Ki meglepve szájat is tát.
Szájtátanak mind a ketten,
S nehézkedés meg is retten:
„Aggom… Már csak g-mnek fele
Hat… Elszállunk mind felfele?”
Hagyományos verset írok.
Nem lesznek benne se zsírok,
Se négylevű lóheringek,
Ily témákban nem keringek.
Nincs most se bél, se vízipók,
Se zsizsikes balettcipók,
Csak líra és bús poézis,
S keserűn sír még a méz is.
Költeményem lélekemel,
Ide vágyódsz hozzá, nem el.
S miként vodkaillat Grisát,
Úgy jár majd a katarzis át.
Kortársak röhögtek Noén,
S elhangzott sok bárka-poén.
Mit sok?! Egész poén-özön,
S veszélyérzet kézen-közön
Eltűnt és a víg nép vedelt…
S gyártott mindből haleledelt
Özönvíz az egész bolygón…
S nézte Noé bús-mosolygón…
(mese Fanni lánykámnak az iskolai vers- és prózamondó versenyre)
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy növényevő állatokat élelmező nagy zöld mező. Ezen a mezőn a halak, a ragadozók és természetesen a ragadozó halak kivételével mindenféle egyéb állat élt. Mind boldogok voltak, azaz csak majdnem mind, mert Zebulon, a zöld zebra nem volt az, mivel neki mindig fájt a háta.
Zebulon ugyanis pont ugyanolyan zöld volt, mint a mező füve, így amikor lefeküdt aludni, a vidáman ugrándozó állatok egy kis dombnak nézték, amire az egyik oldalán felszaladtak, a másikon pedig legurultak. Főleg Ella az elefánt, Zsiga a zsiráf és Lali a lusta lila lúd fájt neki. Utóbbi ráadásul rendszerint le sem gurult róla, csak felmászott a hátára és ott leült enni.
- Hé, te lila gömbtömb! Miért eszel annyit? – kérdezte nyögve a zöld zebra.
- Na hallod, ha már lúd vagyok, legyek kövér! – válaszolta csámcsogva Lali a lila lúd.
Zebulonnak a zöld zebrának ekkor elege lett a vele megegyező színű mezőből és elindult világgá.
Ment mendegélt és egyszer csak egy tenger partjára ért. A tenger partján sokan napoztak. Fölöttük a kék égen egy fecske körözött és pottyaival bombázta a barnulni vágyókat.
- Nem így akarunk barnulni! – kiabálták az emberek és elszaladtak a partról. Egy, csak egy legény maradt fekve a parton.
- Te miért nem szaladsz el a fecskepottyok elől? – kérdezte tőle Zebulon a zöld zebra.
- Á, én tudom, hogy egy fecske nem csinál le minden nyaralót! – mondta mosolyogva az egy legény, majd Zebulonra bámult – Hát te miért vagy zöld?
- Csakért! Brühühü!
- Te sírsz?
- Sírok, mert az otthonom, a mező is zöld és ott senki sem vesz észre és mindenki rám lép!
- No, ezen könnyen segíthetek! – mondta az egy legény – Pemzli Palkó festőművész vagyok. Hazakísérlek és befestem azt a zöld mezőt fekete-fehér csíkosra, és akkor majd senki sem fog téged összekeverni a gyeppel.
- Jaj, de jó! Jaj, de jó! – ugrándozott a zöld zebra.
Ahogy mondták, úgy is tettek. Pemzli Palkó festőművész egyik kezében a pemzlijét, a másikban pedig a fekete-fehér csíkos festékkel teli vödröt vitte, Zebulon a zöld zebra pedig vígan pattogott körülötte. Így értek el nagy zöld mezőre.
- Juhé! – kiáltotta Zebulon és tovább ugrabugrált. Ekkor váratlan dolog történt! Zebulon ráugrott egy dombra, a domb felugrott, és mindketten beleestek Pemzli Palkó fekete-fehér csíkos festékébe!
Jaj uramfia! Ott állt Zebulon fekete-fehér csíkosan és vele szemben ott állt egy ugyanolyan fekete-fehér csíkos valaki! Zebulon jobb híján bocsánatot kért és bemutatkozott:
- Bocs, hogy rád ugrottam! Zebulon vagyok, az immár fekete-fehér csíkos zebra.
- Megbocsájtok! Zinajda vagyok, az immár fekete-fehér csíkos zebra. - válaszolta a korábbi zöld domb.
Meglátni és megszeretni egymást egy pillanat műve volt. Hetedhét rétre szóló lagzit csaptak és esztendőre fekete-fehér csíkos zebrababák oázásától volt hangos a nagy zöld mező.
Pemzli Palkó csíkos családi festménnyel ajándékozta meg őket, majd elköszönt és integetés közben letörölte az orra hegyéről a frissen fröccsent fecskepottyot.
A fekete-fehér zebrák pedig azóta is csíkosan élnek, hacsak le nem koptak.
Januárban Vidor fáz.
Kazánjában nincsen gáz,
S arcára a mosoly-máz
Odafagy a mínusz száz
Celziuszos törpeház
Kertjében és jő a láz
Hideg faja, amely ráz.
Rádióból bőg ukáz:
"Davaj-davaj szertornázz!
Ráz-dvá ráz-dvá ráz-dvá ráz!”
Törzshajlik a Vidor váz
S hősünk verejtékben áz.
Kaviárba dőlne Titusz,
Ámde Kolja bácsi kitusz-
-kolja a Jenyiszej parti
Dácsából az after party
Után tikkadt továrisát,
S széles vizet úsz máris át
Főhőst enni barna medvegy,
Kiben kész a gyomornedv egy
Vacsorára, úgyhogy siet...
Ezópusz néz: No, de ilyet?!
Fejem, hogyha hiányozna,
Nyakamon, mely üres pózna
Volna, lenne gólyafészek,
S csúzliznák a kiscserkészek.
Sok hegyes kő eltalálna,
Ütne, mint egy maláj bálna,
S addig zúzna kavicszápor,
Míg hamu lennék, vagy má’ por…
Ám kétfelű agyi tekém
Ébredezik… felkelek én
S szájszaggal, mely szennyvíztelep-
-szerű, felsóhajtok: Kelep!
Árbockosárból a kalóz,
Hajót látva bőszen haló!-z,
Fedélzeten koppan lába,
Lesz hamar új kincses láda!
Fa a lábunk, fa a karunk,
Egy szem szemünk tengerkékű!
Zsákmányt szerzünk, ha akarunk,
Lecsapunk rá, mint a ménkű!
Kapitánynak kardja görbe,
S vígan kortyol habos sörbe.
Kalóznak van fapipája,
Jobb ez, mint a papi pálya!
Fa a lábunk, fa a karunk,
Egy szem szemünk tengerkékű!
Zsákmányt szerzünk, ha akarunk,
Lecsapunk rá, mint a ménkű!
Kalóznak az ágyúdörej
Nem ijesztő, csak kis zörej!
Sosem félünk, csak ha égünk,
Rettegjen az ellenségünk!
Fa a lábunk, fa a karunk,
Egy szem szemünk tengerkékű!
Zsákmányt szerzünk, ha akarunk,
Lecsapunk rá, mint a ménkű!
Támadásunk, mint a henger,
Menekülj csak, vár a tenger!
Aranyból lesz osztozkodás,
Kalózélet, hej de csodás!
Fa a lábunk, fa a karunk,
Egy szem szemünk tengerkékű!
Zsákmányt szerzünk, ha akarunk,
Lecsapunk rá, mint a ménkű!
Elgörgő kő földet gyalul,
Úr hirdeti arkangyalul:
Feltámadt a drága Fiam!
Ángliusul: Great I am*.
Harmadnapra minden oké,
Örül cukrász, rocker, zsoké.
Tamáskodik viszont Tamás,
Véleménye neki ma más:
„Nem hiszem el, csak, ha látom!”
Tíz társ nagyot sóhajt: „Á, Tom!”
Jézus jön, a testén lukak,
S orosz Bibliában „Ну как?!”
Kérdést tesz fel s Tamás veti
Le magát a Názáreti
Elé olyan térdre-imás
Módon s hisz, mint mindenki más!
*ejtsd: great iam
Nem lévén a kapun plomba
Jézus bemén a Templomba.
Falon plakát: „Adok-veszek!”
S hallatszanak biznisz neszek.
Elszabadul néhány gerle
S kegytárgyakat zajjal ver le.
Kecskekufár s birkabankár
Miatt lelki létben van kár.
Jézus fájón körbe tekint,
Látvány kelti benne e kínt.
Lendül korbács, borul asztal,
Hősünk senkit nem marasztal.
„Nem a Jeruzsálem Pláza
Ez, hanem az Atyám háza!”
Péter így szól: „Újabb fétis
Dőlt meg. Jó lesz ez a hét is!”
Unalmas e szürke szerda!
Mást ütött el duhaj verda,
S nem ellenem történt merény,
Adrenalin szintem szerény.
Sosem dől rám tégla halom,
Szikkadt létem dögunalom!
Más döf bikát, más űrhajóz,
Varázsolj el engem, jaj, Óz!
Juhé, sudár tölgyfa lettem!
Favágóval állunk ketten,
S munkakedv látszik a palin…
Ez az, nő az adrenalin!
Magyar barátaim! Éljen a honderű!
Hosszas vacillálás után úgy döntöttem, hogy eleget teszek és vállalom!
Legatyásodott országunk állapotát látva nem tehetem meg én, a népszerű ígérgető-művész, hogy ne vállaljam el, hogy az összes párt és civil szervezet közös elnökjelöltje legyek. Nálam csak keresve találhatnának jobbat!
Megválasztásom esetén az alábbiakat ígérhetem:
A BKV és a MÁV nem csak, hogy ingyenes lesz, hanem a közlekedési vállalatok fizetnek az utasoknak. Sokak számára megélhetés lesz az utazás!
Megépül „Három Tenger” nevű Nagy-Magyarország metrókörgyűrű.
A Margitszigetet megemeljük és a felső rakpartokra támasztva keresztbe fektetjük, miáltal lesz egy környezetbarát Duna hidunk.
A Dunát a saját medre alá épített csőben vezetjük, a medret leaszfaltozzuk és miénk lesz a világ legszélesebb kerékpár útja.
A panellakásokat tengerre néző ablakú, úszómedencés, zöldövezeti luxusvillákká alakítjuk.
Hajlékosítjuk a hajléktalanokat.
Négy évente Olimpiát rendezünk.
Kisebb lesz a Parlament, miáltal szélesebb lesz a pesti rakpart és több szobor fér el a Kossuth téren.
Mindenki számára elérhető lesz az elitképzés. Elitt eszűeket felvonókúrára küldjük a Liftgyárba.
Mindenütt minden ingyenes lesz, a rendszeres akciók idején pedig még ingyenesebb!
S hogy ezt az általános közjóléti ingyenélést miből fedezzük?
Egyrészt Liszt Ferihegyen valódi hegyet építünk, hogy a gépeknek ne kelljen fel- és leszállniuk, csak elindulni és megállni. Az így megspórolt üzemanyagot színaranyárban adjuk el az energiafaló kínai piacon, a Józsefvárosban.
Másrészt Frady Endre mezeket, Frady Endre lovas-szobrokat, Frady Endre versesköteteket, Frady Endre beszédeket tartalmazó CD-ket, Frady Endre mintás sérvkötőket, lúdtalpbetéteket és egyéb Frady Endre emléktárgyakat dobunk piacra, azaz kőkeményvalutásítjuk a népszerű ígérgető-művész tömegek általi imádatát.
Frady Endrét minden magyar otthonba!
Legyen a mi Frady Endrénk az Ön Frady Endréje is!
Merjünk hiszékenyek lenni!